Hortobágyi Hídivásár
Üdvözöllek a blogomon! :)
Végre túl vagyunk az idei Hortobágyi Hídivásáron, melyet már több, mint 100 alkalommal rendeztek meg, igazi hagyománnyá nőtte ki magát. Idén a megszokott helyen, a Vásártéren rendezték meg, mely új külsőt kapott.
Tavaly 2 napos, idén pedig 3 napos volt, de a 0. napon mentünk helyet foglalni. A vásár területén aludtunk matracon és/vagy az autóban. Baromira kényelmetlen volt, nem kívánom senkinek az utóbbi 4 éjszakát. 😥 Ráadásul még vihar is volt, így még rosszabb volt. Elég ijesztő, ahogyan a szél dobálja a sátrat stb..persze le volt rögzítve, de akkor is para az egész.
Szerencsére volt wc és zuhányzási lehetőség is, így felevelenedtek a kolis emlékeim.. bár azok sem túl jó emlékek..😅 de jobb volt, mint a semmi. Finomakat ettünk, ittunk, ezzel a részével elégedettek voltunk.
Mindenképp szerettem volna vásárfiát, nem csak magamnak. Szereztem be néhány könyvet, szörpöt, házi csokit, hűtőmágnest, karkötőt és nagyon megörültem, amikor megtaláltam ezt a vászontáskát:
Összességében nem volt a legrosszabb a vásár, de lehetett volna jobb is. Legközelebb jobban meggondoljuk, hogy menjünk vagy inkább ne.
Jártatok már ebben a vásárban?
Vivien
Wow! Nagyon jó bejegyzés lett, jó volt olvasni, a képek pedig méginkább feldobták a bejegyzés hangulatát 😁 Még nem voltam vásárba, de ha város vagy faluba voltunk gyerekként, akkor mindent is megnéztem a "vásáron" 😃
VálaszTörlésUi: Sajnálom hogy megcsípet egy darázs és a jégkása sem tett túl jót a torkodnak 🥺 Jobbulást ❤️
VálaszTörlésPont otthon voltam azon a hétvégén családi dolgok miatt és apuval pont beszéltük, hogy szivesen kimennénk a vásárra, de le lettünk szavazva... de majd legközelebb. Remélem a lábad és a torkod azóta jobban van :)
VálaszTörlésHortobágyon jártam már, de a vásárban szerintem még soha, hacsak nem valamikor réges-régen, gyerekkoromban. Sajnálom a negatív dolgokat, amik veled történtek.
VálaszTörlésSokat hallottam már róla. Nagyon híres. Hortobágy szép hely ott már jártam. Sajnálom az attrocitásokat ami ért titeket. Én is kedvelem a vásárfiát. Szuper bejegyzés lett, és köszi, hogy megosztottad a személyes tapasztalataidat.
VálaszTörlésJobbulást, ha azóta még nem gyógyultál meg.
VálaszTörlésMég nem voltam ilyen helyeken, de nagyon hangulatosnak tűnik.
Jajj, èn voltam már itt, annyira jó. Pár éve vettem egy fonott kosarat, baromi erős, nagyon jól bírja, mai napig hasznàlom 😊
VálaszTörlésElképesztő, hogy mik történnek veled. Örülök, hogy nem lett baj a csípéstől és remélem jobban vagy már! ♥ A helyszínen még nem jártam, de nem mondok ez most nem vonz >_< Sajnálom, hogy nektek sem volt most az igazi, főleg a vihar.. biza az tényleg para lehetett.
VálaszTörlésMicsoda szuper helyen jártál☺️ Szerintem a lehető legjobb helyen volt a vásár, a további körülményektől eltekintve. Egyébként én is imádok mezítláb járkálni, remélem már jobban vagy❤️
VálaszTörlés