Kedvenc Netflixes sorozatok

 Üdvözöllek a blogomon! :)

Szeretném megosztani Veletek az eddigi kedvenc Netflixes sorozataimat. Nagyon szeretem ezeket a sorozatokat, annyira jól ki vannak találva, megálmodva, elkészítve, eljátszva, hogy némelyiket akár hónapokig tudnám nézni. 😁



Egyébként jobban szeretem a vígjátékokat, romantikus filmeket, de újabban tetszenek a kalandfilmek is. A listámon lesz 1-2 meglepő sorozat, amiket még én sem gondoltam volna magamról, hogy meg fogom nézni. Az igaz történetek alapján készülteket is nagyon szeretem, bár közülük vannak durvábbak is.

A Bridgerton család: egyszerűen imádom! Az egyik kedvencem! Imádom a hangulatát, a csodás ruhákat, a bálokat, a történetet. Lady Dunbary nagy kedvencem a sorozatból! Alig bírom kivárni a folytatását! 🥰 


Sarolta-királynő: a Bridgerton családból vált ki, Sarolta királynéról és György királyról szól, ez a néhány rész segít megérteni az előzményeket. Lady Danbury fiatal korát is bemutatja, aminek külön örültem, bár a történetek eléggé szomorkásak.


You: ez az egyik meglepi tőlem. Leginkább azért kezdtem el nézni, mert a főszereplő szerepelt a Gossip Girlben is és ez késztetett arra, hogy megnézzem.😁 Nem az én világom, viszont nagyon nagy fordulatok vannak benne, ami nagyon izgalmassá teszi a szálakat. Nagyon várom az utolsó, befejező évadot.


Alice határországban: ez egy olyan műfajú sorozat, ami nekem már túl izgalmas. A szívem minden résznél majd' kiugrik, szinte már alig bírom nézni. 😁 Nagyon durva az egész. Még durvább, hogy hamarosan érkezik a 3. évada.


 The Crown: ezt Diana hercegné miatt kezdtem el nézni. Nagyon tiszteletreméltó nő volt és a szememben mindig is az lesz! Egyébként a színészek profik és nagyon élethűek voltak.


Szexoktatás: az egyik legviccesebb sorozat, amit valaha láttam. Nagyon sokat nevettem rajta, jól összerakták. Kíváncsian várom a folytatását ennek is.


Wednesday: imádom Wednesday szarkazmusát, picit magamra emlékeztet. 😁 Nagyon tetszik a történet, az Addams Familyért is rajongok. Amikor megtudtam, hogy készítenek sorozatot, nagyon meglepődtem, de nagyon örültem is neki.


Jeffrey Dahmer: talán az egyik legbrutálabb sorozat mindközül. Ráadásul igaz történet alapján készült, így még brutálabb az egész. Miután megnéztem, utána egy ideig nem tudtam még ránézni sem a darált húsra..




Nektek melyik a kedvenc Netflixes sorozatotok?



Vivien



Megjegyzések

  1. A The Crown-t folytatnom kène, valahol az 5. evadnàl hagytam abba. Az Alice-os sorozat nekem is a listàmon van, jo lenne elkezdeni. :)
    Nagyon jo sorozatok a kedvenceid :)

    VálaszTörlés
  2. Wednesday alap nálam. Az első két filmet kívülről tudom, nekem amolyan alapdarabok. Néha idézni is szoktam belőle. Amikor megtudtam, hogy Tim Burton készít belőle sorozatot, egyszerűen odáig voltam meg vissza. Burton számomra egy legendás rendező.
    Némelyik sorozattal csak szemezek, van amilyet nem is akarom nézni, mert nem értek egyet a szereplőábrázolással. De örülök, hogy néhányra így is felhívtad a figyelmem.

    VálaszTörlés
  3. Nem nézek sorozatokat általában. Inkább filmes vagyok. Azonban ezek nagyon jók, szuper az ízlésed, és tetszett az ismertető is. Lehet, hogy csemgézek belőle. Köszönöm, hogy ajánlottad őket.

    VálaszTörlés
  4. Uhh, a kosztümös sorozatokon kívül mindet láttam. Nekem nagyon sok kedvenc Netflix sorozatom van : D inkább a thrillerek/horrorok azok, amik nagyon bejönnek, de most A megfigyelő volt az, ami igazán nagy nagy favorite. 😍

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jókat osztottál meg. Én a The Crownért kezdettől fogva élek-halok, bármennyiszer meg tudnám nézni. A Bridgerton a másik. A listádban vannak, amiket nem láttam, de talán egyszer pótolom 😘 (Eszter)

    VálaszTörlés
  6. Elég jó ízlésed van, a listából nagyon sokat én is láttam 😃

    - Bridgerton és Queen Charlotte: Én is szeretem a világát, a karakterek is szerethetők és a szerelmi szálak is izgalmasak voltak bennük. Bridgertonnál már alig várom a következő évadot, ami hamarosan meg fog jelenni. Charlotte meg talán jobban is tetszett a Bridgertonnál és sajnáltam, hogy az csak egyfajta minisorozat volt és csak ennyi volt belőle.
    - You: Nekem is tetszett és lekötött a történetszál. Leginkább Joe és Love kapcsolata volt érdekes számomra. Viszont a 4. évadnál megakadtam a nézésében és azóta is vár a sorára.
    - Alice hátországban: Én ezzel csak szemeztem, de még nem kezdtem el.
    - The Crown: Ezt is imádtam és Diana hercegné karakterét is nagyon szerettem benne, nagyon szerethető volt. Szerintem is nagyon profik voltak a szinészek és különösen tetszett, hogy nagyjából úgy választották őket, hogy hasonlítsanak a valós emberekre és egymásra is. Nekem ebből főleg az első évadok tetszettek, amikor a királynő fiatal volt és a vége felé a Dianara fókuszáló részek.
    - Szexoktatás: Nem csak vicces volt, hanem szerintem hiánypótló sorozat is. Nagyon sok témáról beszéltek, ami hasznos lehet. Illetve amellett, hogy a mai napig a szexualitás még egy picit tabutéma, legalább a sorozat elindított egy kevés kommunikációt róla. Én sajnáltam, amikor bejelentették, hogy a 4. évad az utolsó, bár az a bizonyos utolsó évad is volt a leggyengébb szerintem mind közül.
    - Wednesday és Jeffrey Dahmer: Ezekkel is úgy vagyok, hogy én is láttam Netflixen, de eddig nem láttam őket, csak szemeztem velük.

    Nekem nagyon sok általam kedvenc van, melyből sok a netflixes is. Viszont legutóbb az One Dayt és a The Sandmant találtam, amik különösen tetszettek. 😊

    VálaszTörlés
  7. Én egyedül csak a Wednesday-t ismerjük a párommal xD nagyon néha nézzünk egy egy sorozatot, mi inkább animét, filmet szoktunk nézni, vagy disney stb dolgokat. A horrort egyáltalán nem bírjuk 😅 köszönöm az ajánlót❤️

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Testalkat(om)

Őszi kirándulóhelyek

Legeld le!